Zombiblog – Beleolvasó

Én nem tudom, hogy van ez a lányokkal, de ezek mindig csapatostól járnak, esküszöm, még a vécére is hatan mennek be egyszerre. Úgy meg nem lehet semmit sem kezdeni, hogy ott van Iza összes barátnője. Persze, félrehívhatnám, hogy Iza, gyere csak, mondani akarok neked valamit, de az nem lenne az igazi, mert utána rögtön megkérdeznék a többiek, hogy na, mit mondott a Zombi. Így meg inkább nem mondok semmit, mert mit mondhatnék.

De idáig el sem jutok soha, sőt az udvar másik oldalára sem a fűzfákhoz. A zenetáborban azért volt jó, mert ott ugye adva volt a zenekar, meg a versenyek, próbák, üzemben voltunk egész nap, fel sem tűnt senkinek, hogy én mindig az Iza körül, mint a gömvillám. De a suliban… Hát az rohadt égő… El sem tudom képzelni, hogy átvágok a pályán, keresztül, mindenki szeme láttára, és odamegyek a fűzfa alá, a kerítés mellé, ahol a kilenc cés lányok helye van. Persze olyan messze vagyok ettől, mint a kőbalta a mikrochipől. Apa erre azt mondja, ne rágjam magam, mindennek rendelt ideje van, egyszerűen még nem vagyok érett rá, hogy szerelmes legyek. De itt nem erről van szó, mert én igenis szerelmes vagyok, nagyon is, csak nem tudom, hogy kell azt kifejezni. Mert nagyon szép,  amit Karola mond, hogy figyelmességgel, meg szép szavakkal, de hogy kell azt csinálni a gyakorlatban?

Múlt hét vasárnap tényleg megszállt az ihlet, amikor a budin ültem, és olvastam a Szuperinfót, s kigondoltam végre valami értelmeset. Jó nem egy nagy durranás, de mégis, most játsszák a moziban a Narnia kettőt, azt megnézhetnénk együtt, ha van kedve, szombaton, utána meg elmehetnénk mondjuk pizzázni is egyet.

Ma már péntek volt, muszáj volt valamit tenni. Egyre szűkülő sugárban róttam a köröket a fűzfa körül, mint a cápa, ha vérszagot kap. Elővigyázatos voltam én is nagyon, nálam jobban senki sem mérte fel a veszély fokát: a merülési mélység legalább ezer méter, ilyen szinten a külső és a belső nyomáskülönbség akár agykárosodást is okozhat, nem beszélve a szinte tapintható sötétségről, ami körülveszi az embert, meg a jeges és forró áramlatokról, amik időről időre lebénítják a legedzettebb harcosokat is. Számba vettem mindent, még a kísérőhalak számát, fajtáját és súlyát is, csak azt nem, hogy közben egy másik cápa is ugyanarra az áldozatra les.

Meg ez a körözés dolog kicsit elvette az időmet… Csak utolsó szünetben vettem nagy levegőt, és mentem oda a fűzfához, és akkor sem volt már több három percnél becsengetésig. A lányok persze vihogtak, amikor megkérdeztem a mozit, de Iza mosolygott, gödröcskék nyíltak a mosolyától az arcán, és azt mondta, hogy ő még az első részt se látta. Ettől persze beindultam teljesen, mert nekem a Narnia alap, és kezdtem neki mesélni a sztorit Peterékről, meg Tumnusról, meg Aslanról, és hogy milyen szuper, hogy nem kell Edmundnak meghalnia, hanem Aslan átvállalja a büntetést helyette, és mégis ő győzi le a Fehér Boszorkányt, mert feltámad a halottak közül, és erősebb lesz, mint valaha. Igazság szerint az volt a baj, hogy alapból is a boxerem aljában vert a szívem, és ahogy a lányok elkezdtek vihogni, úgy ment fel nálam a kortizon, ami ugye a stresszszintért felelős. Csak nyomtam, nyomtam a szöveget, a csajok meg egyre jobban röhögtek, amikor a pizzériához értem, már fejhangon visítottak, de én nem vettem észre semmit, azt meg pláne nem, hogy Joker a hátam mögött állt, és mutogatott végig, amíg beszéltem. Csak amikor megszólalt, hogy ha a pizza is olyan, mint a film, akkor tuti, hogy Iza gyomorrontást kap, mert a tömény unalom könnyen megüli az ember gyomrát. Persze, csak akkor, ha nem dobják fel valamivel. És akkor ott előttem, meg Iza előtt elkezdett játszani, ugyanúgy, mint a hátam mögött, újramutogatott mindent, ahogy magyaráztam, bólogattam lelkesen, és próbáltam meggyőzni Izát, hogy milyen klassz film a Narnia, főleg, ha velem nézi meg. Szívem szerint elbőgtem volna magam, mert mit mondjak, elég szánalmas látvány volt ez a visszajátszás, még akkor is, ha tudom, hogy Joker mindig mindent eltúloz, nem hiába ő az iskola kinevezett bohóca.

Szóval, nem nagyon tudtam szólni, megvédeni magam meg főleg nem, hiszen Joker fergeteges, tudja mindenki a suliból, nemcsak, hogy rohadt jó humora van, hanem dögös is, szerintem tényleg tök olyan, mint Heath Ledger, de mondjuk nem a Batmanben, hanem a Lovagregényben. Nálam legalább tizenkét centivel magasabb, nyáron kiszívja a haját a nap, mert mindig Görögországba mennek nyaralni, de szerintem csak azért, hogy utána tudjon villogni Joker, hogy milyen barna lett, és hogy a zöld szemei még jobban világítsanak ki a fejéből.

Ha valaki a lányok álma lehet a gimiben, akkor az Joker. Szóval, amikor odaszólt Izának, hogyha van esze, akkor holnap este nem a Narniát nézi meg velem az Apollóban, ami egyébként is egy szutyok kis mozi, hanem kimegy vele a Pólusba az Ocean’s Thirteen-re, ami azért mégis csak multipex. Aztán persze lehet pizza meg kóla, meg shake is, mert a plázában egy helyen van minden. És nekem akkor esett le, hogy szegény Caspian jobban járt nálam ezerrel, mert ugyan majdnem száz évet várt, hogy a forgatókönyvírók beleírják a filmbe neki azt az első csókot, amit C. S. Lewis kihagyott a könyvből, de én hiába várok itt akár kétszáz évet is, nem lesz senki, aki akár csak két percre is összehozzon Izával.

Az volt az egyetlen szerencse, hogy már meghozták az ebédet, így nem tűnt fel a füstszagom, mert ahogy én égtem, ahhoz képest Margitka néni cigánypecsenyéje a menzán angolosan sült marhaszelet. Csak álltam, és imádkoztam csendesen, hogy történjen valami, váljon inkább rakétakilövő támaszponttá a fűzfa, s lőjenek fel engem a Phoenix helyett Marsot kutatni, csak hadd tűnjek már el innen végre. Persze semmi Phoenix, semmi Mars, de a csengő megszólalt végre, és én úgy húztam el onnan, mintha tényleg nukleáris töltettel indítottak volna be. Úgyhogy azt már nem is hallottam, hogy mit válaszolt Iza Jokernek, de azt hiszem, jobb is.

Az meg még jobb, hogy infóóránk volt Dragonnal, akit alapból kedvelek, és persze most is tök jó órát tartott. Máskor bejön rendesen, hogy aki elvégzi a feladatait, az szabadfoglalkozhat, de most még ez sem működött. Mások általában játszani szoktak, vagy felmennek a netre, én viszont jobbára szerkesztem az oldalamat a priviblogon. Most viszont mindenhez volt kedvem, csak ahhoz nem, hogy felmenjek, mert akkor muszáj felrakni a szavazást a suli legklasszabb srácáról. Jó, persze, nem muszáj, de ha nem teszem, akkor kiröhögnek a csajok, és kapok a fejemre a kommentekben. Szóval, amíg lehetett, csak húztam azt a nyavalyás excell táblázatot, de amikor odaállt mögém a Dragon, hogy mi a baj Zsombikám, segítsek,  nem tudtam mást mondani, mint hogy nem, tanár úr, köszönöm, meg tudom oldani magam. És akkor a Dragon visszakérdezett, hogy tényleg? És felemelte a fejemet, mert bújtam bele a klaviatúrába, és mondtam neki, hogy igen, tényleg, pedig dehogy, egy francokat. Mert az excellt még igen, de Izát sehogyan sem. De ezt nem mondhattam el Dragon tanár úrnak, és főleg nem infóórán, amikor ott ül a másik gépnél Joker, és hangosan ordít, hogy húúú, de király vagyok!

Dragon nemcsak jó tanár, hanem okos is, szóval békén hagyott, de annyit mondott még, hogy azért szóljak, ha szükségem van segítségre. És innen nem volt már más választás, meg kellett csinálni a táblázatot, aztán felmenni a privimre, és feltenni a kérdést, hogy akkor ki is a legvagányabb srác minálunk. Aztán le is jöttem gyorsan, nem volt semmi kedvem fejleszteni az oldalamat, lenullázta úgyis a mátrix az agyam arra a napra, úgyhogy felmentem a Second Life-ra, és csináltam magamnak egy új karaktert.

De közben csak nem hagyott békén, amit a Dragon mondott, hogy szóljak, ha baj van. Ezen gondolkodtam végig, úgyhogy egy kicsit belealudtam a gépbe, és olyan lassan sikerült összepakolnom, hogy mire végeztem, mindenki kiment az osztályból, én meg odamentem a Dragonhoz, és megkérdeztem tőle, hogyha ő csinálna egy olyan igazi férfikaraktert, akkor az milyen lenne? Dragon visszakérdezett, hogy melyik játékban. Én nyögtem egy sort, és mondtam neki, hogy nem, nem is annyira játék, hanem csak úgy, ha lenne egy olyan szimulátor, mint a Second life vagy Sims, csak igaziban, akkor szerinte milyen lenne az a férfikarakter, akivel meg lehetne nyerni a játékot. Sokáig hallgatott, már azt hittem, nem is válaszol, mert nem is nézett rám, csak bámult ki az ablakon. Aztán elvigyorogta magát, és azt mondta, hogy tudod, Zsombikám, azt hiszem, nem lenne több élete.

– Csak egy? – kérdeztem vissza, mert totál elhűltem. Én valami olyat vártam, hogy erő, vagy tudás, esetleg ügyesség, ami ugye mind alap a karaktereknél, és akkor majd léphetünk tovább, hogy mit tudom én, miért vagyok én ilyen béna. Persze így egy az egyben úgyse mertem volna megkérdezni, de ez az egy élet dolog fejbe vágott rendesen. De hiába, nem volt tévedés, Dragon bólogatott, és megismételte, hogy ha ő tervezhetné meg egy játék főkarakterét, akkor annak bizony csak egy élete lenne.

– Úgy lenne igazán vagány, vagy nem? – nevetett még vissza rám az ajtóból, én meg csak kóvályogtam, próbáltam összepakolni a világot magamban, meg eltalálni a fokokat a talpam alatt, hogy végig ne zúgjak a lépcsőn.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Scroll to top