Az erőember
Sámson, aki erősebb volt Hulknál (részlet)
Egy kócos gyerek
Melegen tűzött a nap, nehezek voltak a korsók, amikben a fiú a vizet cipelte haza a kútról. Sietni akart, de ekkor egy éles hang ütötte meg a fülét.
– Na mi van, kócos? Már megint nem fésülködtél? – kiabált Nábál Sámson után. A fiú letette a korsókat, és hátrafordult. Általában elég volt csak összeráncolnia szemöldökét, szertefutottak a csúfolók. Nem csoda, hiszen Sámson fél kézzel földre teperte Penuélt is, aki pedig derék legény volt, s vagy két évvel idősebb a kócos gyereknél. Tudta hát minden gyerek Corában, hogy Sámsonnal nem érdemes kikezdeni. Így csak messziről kiáltoztak utána. Mert azt nem bírták ki, hogy ne csúfolják. Hiszen nem elég, hogy nagy volt és erős, s ha verekedésre került a sor, úgy harcolt, mint egy oroszlán.
– Nem is vagy te fiú! Hanem inkább lány! Azoknak van ilyen derékig érő, sűrű lobonca. Fuss haza a mamádhoz, és kérd meg, hogy fonjon gyöngyöket a hajadba! – kiabálta Nábál is, mire Sámsont elöntötte a méreg. Nábál persze azonnal futásnak eredt, de már késő volt. Sámson két ugrással utolérte, és már csépelte is ott, ahol tudta. Nábál visítására kiszaladtak a házból az asszonyok, közöttük Sámson anyja is. Odafutott a verekedőkhöz, és szigorúan utasította rendre a fiát:
– Sámson! Azonnal hagyd abba!
A fiú megszégyenülten porolgatta a ruháját, de anyja nem hagyta abba a korholást:
– Már megint verekedtél! Miért kell neked mindig kikezdeni a többiekkel?
– Nem is én kezdtem! – védekezett a fiú. – Nábál volt! Ő kezdte!
– Nem is igaz! – kiabálta Nábál fájó tagjait lapogatva. – Ő ugrott rám, és kezdett el csépelni.
– Igen, mert csúfoltál! Azt mondta, hogy lány vagyok!
– Ebből most már elég legyen! – szakította félbe a veszekedést Sámson anyja. – Mindegy, hogy ki kezdte! Nem verekszünk, és kész! – nézett keményen a fia szemébe. – Most pedig indulj haza! Majd otthon számolunk!
Sámson felemelte a korsókat, és lehajtott fejjel hazabaktatott. De Sámson anyja nem csak a fiával volt szigorú. Odafordult Nábálhoz:
– Te pedig ne merd még egyszer lánynak csúfolni a fiamat!
De akkora odaért Nábál anyja is:
– És? Miért ne csúfolja? Hiszen a te fiadon nevet mindenki az egész faluban! Olyan erős, mint egy bika, és mégis! Hosszabb a haja, mint a legtöbb lánynak! Ne az én fiamat okold, ha bántják a gyereked, hanem saját magad! Biztos vagyok benne, hogy egyszer le nem vágtad a gyereked haját! Csak nő világba, és még csodálkozol, hogy csúfolják? Milyen anya az ilyen? Aki még a fia haját sem képes levágni?
– Istenfélő! – vetette oda a szót Sámson anyja. – Nagyon jól tudod, miért nem vágom le a fiam haját!
– Hát persze – nevetett gúnyosan Nábál anyja. – Egy angyal mondta neked még a születése előtt!
– Igen! – vágta rá az asszony. – És egyszer még te is hálás leszel, hogy engedelmeskedtem az angyal szavának. És ti is! – fordult a többi asszony felé. – Ti is ünnepelni fogjátok még egyszer a fiamat!
– És mikor? Amikor újra verekedni fog? – kérdezték gúnyosan az asszonyok.
– Nem, hanem amikor megbünteti a filiszteusokat.
Erre aztán kitört a hahotázás:
– A filiszteusokat? Akik vasfegyvereikkel úgy kaszabolják le az ellenséget, mint más a búzát? Akik vaspántos kapukkal védik a városaikat? Közelükbe se fog menni a fiad! Elbújik majd ő is, ha jönnek a filiszteus katonák, csakúgy, mint a többiek.
De Sámson anyja nem hallgatott rájuk. Sarkon fordult, és elindult hazafelé.
Angyal a mezőn
A gyerek lassan, lehajtott fejjel baktatott haza. Az előbbi verekedést meg sem érezte, haragja már messze szállt, hiszen tudta, hogy kezdhetnek vele bármit a többiek, úgyis ő a legerősebb fiú a faluban. Most mégis félt. Nem a fiúktól, hanem az anyjától. Nem is attól, hogy megbünteti. Dehogy. Míg akkoriban természetes volt, hogy verést kapnak a gyerekek, ha valami rosszat tesznek, Sámsont soha nem bántották a szülei.
– Hogyan is nyúlhatnánk hozzád, akár csak egy ujjal is? – kérdezte az anyja nemegyszer. – Hiszen maga az Úristen adott nekünk ajándékba.
Nem a veréstől fél hát Sámson, hanem attól, hogyha hazaér az anyja, megint megkapja fejmosást. És a történet megint csak az angyallal fog kezdődni a mezőn. Az angyallal, aki miatt olyan sokat csúfolják. Ha nem is őt, akkor az anyját. Mert ki hiszi el, hogy egy gyerek születését angyal jelenti be? Senki! Egyedül Sámson anyja hitte, meg az édesapja, Mánóah. És nemcsak hitték, hanem tudták is. Mert bizony nekik sokáig nem lehetett gyermekük. Már nem is számítottak rá. Ám egyszer megjelent az Úr angyala az asszonynak, és ezt mondta:
– Lásd, te meddő vagy, nem szültél még. De teherbe fogsz esni. Mostantól fogva vigyázz, hogy bort vagy részegítő italt ne igyál, és semmiféle olyat ne egyél, amit tilt Isten törvénye. Fiút szülsz majd. Arra a figyelj, hogy ne érje fejét borotva, és sohase igyon bort, mert Istennek szentelt lesz a fiad, már amikor a méhedben hordod. Ő kezdi majd megszabadítani Izráelt a filiszteusok hatalmából.
Az asszony nem akart hinni a fülének:
„Hogy nekem? Nekem fiam lesz? Istenem, milyen csodálatos!” – és már futott, szaladt is, hogy elvigye a hírt a férjének. Mánóah kétkedve nézett rá:
– Ki mondta ezt neked?
– Isten embere jött hozzám… – hebegte az asszony. – Legalább is… Az alakja olyan volt, mint Isten angyalának… Nagyon megijedtem. Nem kérdeztem meg, hogy honnan való. És nem mondta meg a nevét sem. Csak, hogy a gyermek Istennek szentelt lesz születésétől fogva halála napjáig.
Mánóah hitte is, nem is, amit a felsége mondott, ezért így könyörgött az Úrhoz:
– Kérlek, Uram! Istennek az az embere, akit küldtél, hadd jöjjön el ismét hozzánk, és tanítson meg bennünket, mit cselekedjünk a gyermekkel, ha majd megszületik!
Isten meghallgatta Mánóah kérését, és megint elküldte angyalát az asszonyhoz, mikor az a mezőn volt. Az asszony futott a férjéért. Mánóah is találkozott az angyallal, aki megismételte neki Isten üzentét. A házaspár pedig betartotta, amit Isten parancsolt. Megszületett a fiuk, akit Sámsonnak neveztek el. A neve azt jelenti: napocska, napsugár-erejű. Nem érte borotva a fejét, ezért volt loboncos, nagy haja. Sámson tudta, hogy nem fog bort inni egész életében. Az Úrnak szentelték őt, hogy amikor felnő, csapást mérjen az ellenségre. A filiszteusokra, akiktől mindenki félt. Sámsont kivéve. Mert ő a filiszteusoktól sem félt. Egyedül az anyjától. Aki hamarosan hazaér, leül mellé, és annyit mond csak:
– Nem azért kaptad az erődet, hogy visszaélj vele. Hanem hogy Istent és népedet szolgáld.